"S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?"

Ezt az idézetet a neten találtam. Ajánlani pedig annak szeretném, akinek hasonló problémái vannak. Én eddig 2 embert tartottam igaz barátomnak. De mind a kettőre ráfáztam. Nem tudok és nem is akarok mégegyszer bízni valakibe. Sérülve, összetörve és megalázva léptem ezeken túl. Pedig mi történt? Semmi, hittem és bíztam, rosszba és rosszkor. Ma elmondhatom, nincs is igaz barátom. Vannak haverok és vannak barátok. De igaz barát sose lesz. 3 ember és még 1, akiket megtisztelek valamennyire a bizalmammal. 3 itt van a közelembe, akik "mindig itt vannak". És az az 1. Ő messze van tőlem, és tán ő az aki a legközelebb áll hozzám. Őt nagyon szeretem és remélem sokáig élvezhetem a társaságát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.